Csillag születik – Az első középdöntő

Elkezdődött. Most már csak hullanak majd, mint a legyek. Vagyis, mint a Csillagok..

A ma este eléggé vegyes érzelmeket keltett bennem, voltak pillanatok, amikor örültem, meg olyanok is, amikor csak pislogtam, mint hal a szatyorban.

Tabáni István rajongó lévén, egész este csak rá vártam, nem okozott csalódást, bár kicsit hatásvadász pillanatnak éreztem, mikor a Fényév távolság, egyébként egyik kedvenc dalom, végén elsírta magát. De nyilván nem tudhatja senki, neki mit jelent ez a dal, milyen érzéseket, emlékeket ébreszt benne.

Veres Robit nagyon bírtam ma, mert ennek a fiúnak tök mindegy, hogy ki mit mikor kivel hogyan és hányszor, ő rímbe szedi. Élvezet hallgatni.

A többiekről nem tudok semmi jót mondani, így nem is fogok.
Az mindenesetre meglepő volt és szerintem abszolút nevetséges is, hogy Végvári Eszternek és Varga Viktornak kellett búcsúznia ma.
Sokkal inkább megérdemelte volna a Szatmár Kamara és Horváth Tamás. Hiába imádtam múlthéten a Szatmárt, ma nem voltak jók. Horváth Tamásról meg ne nyissunk vitát.

Eszter ugyan nem ugrabugrálta be a teret, de az Oroszlánkirály dala nem is követeli ezt meg. Ahogyan ott állt egyhelyben és énekelte, hogy “az élet az úr”, beleborzongott a karom is, szép és tiszta hangja van, egyszerűen fel nem foghatom. Varga Viktor pedig igenis megérdemelt volna egy továbbjutást, mert ha Tomika csak fele ennyire lenne tehetséges, örülhetne, mint majom a farkának. Szerintem igazságtalan, hogy Tomika több lánynak tetszik.. mindegy.
Valakinek ki kellett ma esni.

Ami az est fénypontját illeti, az egyértelműen a három “idióta” volt, név szerint Pindroch Csaba, Szabó Győző és Hujber Ferenc. Sose legyen alacsonyabb színvonalú vendég a műsorban, mint ők.
Ráadásul a kedvenc számomat hozták, a Feeling good-ot, amit többnyire mások Michael Bublétól ismerhetnek. Sose hallottam még őket énekelni, és kiváltképp jól esett Hujber tiszta, Győző érces és Pindroch mély hangja.

A zsűrit pedig egyszer s mindenkorra leírtam, tisztelet az egyetlen kivételnek, Szirtes Tamásnak, mert ő legalább hajlandó zsűrizni, kritizálni, megmondani, hogy mi volt jó, és mire kell odafigyelni.
Ezzel szemben Juci csak alélgatni tud, Fáy annyit hajtogat, hogy “nekem neeem tetszeeett”, mint egy ötéves, és Szonjától is csak elvétve hallani konstruktív megnyilvánulást. Pedig ettől többet vártunk gyerekek!