Címkék

, ,

Az idei Karácsony másnak ígérkezik, mint az eddigiek, többszörös személyes indokokból. Példának okáért ez lesz az első közös Karácsonyunk a Kedvessel, és már második éve van az, hogy a huszonötödikei nagycsaládi összejövetelen csak “névleg” vagyok jelen, gyakorlatilag úgy, mint aki ott sincs. A Karácsonyt kisgyerekként mindig valami óriási és megható családi ünnepnek fogtam fel, még akkor is, ha buta kölyökként legvonzóbb eleme az ajándékozás volt. Manapság már sokkal jobban örülök annak, ha Szenteste csak úgy vagyunk, anyuékkal eszünk egy finomat (nem kell ünnepi menü), filmezünk egy jót, netán olvasunk, kártyázunk, ilyesmik. Az utóbbi években egyébként is elvesztett kicsit a varázsából az ünnep a sorozatos stresszelés miatt, főként a pénz miatt ugye, kinek mit kell venni, mit főzzünk, hogyan díszítsünk, egy monoton és idegőrlő rohanássá vált az egész. Csoda, ha éppen Szentestére borult a nyakunkba az összes bili?

Ezekhez (is) kapcsolódik az idei kívánságlistám, amit Melinda barátnőm akasztott a nyakamba, hogy írjam meg, egy játék erejééig. Hát akkor íme:

1. Szeretnék idén teljesen stresszmentesen készülni az ünnepre és eltölteni azt. Kell a francnak a sok nyűg a menüvel és az ajándékokkal.

2. Valójában teljesen boldog lennék, ha az egész Karácsonyt nem is kellene itthon eltölteni, hanem példának okáért elmehetnénk egy kisebb utazásra, teszem azt valami téli, havas helyre – már ami télibb és havasabb a miénknél. Nem azért, mert a miénk nem elég jó, csak van azért valami megnyugtató abban a tudatban, hogy el tudtunk utazni végre valahová.

3. Szeretném, ha a fentiek ellenére télies és havas Karácsonyunk lenne, hogy ne is kelljen elutazni itthonról. Ellentmondok önmagamnak? Lehet. Én csupa ellentmondás vagyok.

4. És akkor térjünk rá a materiális dolgokra. Szeretnék végre egy szervizelést a gépemnek, mert haldoklik szerencsétlenem. Ehhez kapcsolódóan jól jönne egy terrás vinyó mondjuk, mert ez a mostani 300as már kezd szűkössé válni. És mindehhez saját különbejáratú netet.

5. Könyv, könyv hátán – legalább másfél éve, hogy utoljára “rendeltetésszerűen” olvastam, csak úgy, kikapcsolódás célján. Oké, nyáron volt pár hasonlatos próbálkozásom, több kevesebb sikerrel. De mióta nem dolgoztam, nem volt pénz könyvet venni, mióta dolgozok, időm és kedvem nincs olvasni. Ennek ellenére persze a Bookline állandóan ostoroz újabb és újabb ajánlataival, amitől csak fájdul a szívem, persze, hogy minden második könyön megakad a szemem. Jelenleg a legjobban az utolsó három Anita Blake kötetnek örülnék, mellé meg jöhet Jamie Oliver két szakácskönyve, ami potom öt rongy per db. De nyilván, ha beszabadulnék a könyvesboltba, mindenből hazacipelnék egyet. Csak hogy legyen – mert az vagy, amit olvasol, és én szeretek mindenféle lenni.

És, nagyjából ennyi. Persze, mivel nőből vagyok, ruhaneművel mindig le lehet venni a lábamról, annak sosem tudnék nemet mondani. Viszont, most hogy belegondolok, bizony jólesne egy pár napos szépítkezés valami extra csillivilli helyen, de nem wellnessre vagy spa-ra gondolok, nem is kell a csillivilli hely, szimplán egy fodrász, egy manikűrös-pedikűrös és egy kozmetikus végtelenül széppé tudná varázsolni az egyik napomat.

No, elkészült a listám, így már csak a nagy harci feladatot kell leírnom:

1. Add tovább a listaírós feladatot további hét bloggernek.
2. Linkeld be őket.
3. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
4. Írd meg a karácsonyi kívánságlistádat.
5. Küldd el a listát a Karácsonyi ajándéklistára azaz a radmila.morgan kukac gmail.com címre.
6. Szurkolj, hogy teljesüljenek a kívánságaid.
7. Legyen boldog karácsonyod :)

A hét választottam:

Marcikedves, Sanci, Suszi, Csilla, Timi, Mystique Schvie, Emese